EDZŐINK
Magyar D. Anna
FIG okleveles aerobik edző,
versenybíró,
Flexi-Team Aerobik és Torna Klub egri szakosztály vezető,
diplomás testnevelő – edző tanár
Az aerobik sporttal való szerelme már 20 éve tart. Aerobik versenyzőként számos kiemelkedő eredményt ért el. A Flexi-Team Aerobik Klubban 7 éve végez eredményes edzői munkát. Elhivatottságának és az aerobik sport iránti szeretetének köszönhetően számos nemzetközi és hazai versenyen állhattak dobogón versenyzőink az általa megálmodott és kidolgozott koreográfiákkal.
A Magyar Aerobik Szövetség delegálása alapján 2018-ban, az UEG által Olaszországban megrendezett nemzetközi edzőképzésen nemzetközi edzői diplomáját is megszerezte.
Flexi-Team Aerobik Klub egri szakosztályának vezetője, a kiemelkedő szakmai irányítást alapkőnek tekinti.
Aerobik versenybíróként 4 éve működik közre Magyar Kupa fordulókon és Diákolimpiákon.
2019 nyarán az Egyesült Amerikai Államokban nemzetközi tapasztalatokra is szert tett, ahol a nyelvi tudásának fejlesztése mellett, kiemelt szerep jutott a gyerekekkel való foglalkozásoknak.
Szakmai tudásának és lelkesedésének köszönhetően folyamatosan részt vesz a Flexi-Team Aerobik Klub szakmai munkájában.
“Az igazi bajnokok a célt látják maguk előtt, nem pedig az akadályokat.”
Lionel Messi
Magyar D. Judit
Flexi-Team Aerobik és Torna Klub alapító és elnök,
Flexi-Team Aerobik és Torna Klub nyíregyházi szakosztály vezető,
torna és aerobik edző,
Gyermekkorában ismerkedett meg a szertornával és később egyetemistaként (1990-ben) szeretett bele az aerobik sportba. Az Eszterházy Károly Egyetemen, majd a Testnevelési Egyetemen szerzett diplomákat.
Friss diplomásként közel 10 évig tanított az egri Dobó István Gimnáziumban, ahol a testnevelést és gyógytestnevelést is tanított a városban kiszűrt középiskolai gyerekeknek. Fontos része volt munkájának a gimnáziumi tanulók egyetemi felvételire felkészítését tornából.
30 éve népszerűsíti és professzionálisan oktatja az aerobikot és a sportaerobik mellett torna sport alapjait is tőle kaphatják meg a gyerekek.
Magyar D. Judit számára kiemelt fontosságú a folyamatos szakmai megújulás.
Részt vett a Magyar Aerobik Szövetség bírói képzésén.
2018-ban az UEG által Olaszországban megrendezett nemzetközi edzőképzésen tovább fejlesztette szakmai tudását. Igazi élményként tekint arra, hogy az aerobik élvonalába tartozóktól személyesen tudta megismerni a világ legújabb sportági trendjeit.
A Flexi-Team Aerobik Klubot 2005-ben, Nyíregyházán alapította és a kezdetektől a szíve, a motorja a Klubnak. Az elmúlt években több száz gyermekkel ismertette és szerettette meg az aerobik sportág szépségét, mind óvodás és mind iskolás korúakkal egyaránt. Napjaikban is fáradhatatlanul, vidáman, mosolyogva népszerűsíti és oktatja tömegsport órák keretein belül az aerobik-torna alapjait. Fontos feladatának tartja a tehetséges utánpótlás korú gyermekek felkutatását. Az aerobik és a gyerekek iránti szeretet, illetve a professzionális szakmai tudásnak köszönhetően tanítványai Magyar Kupa és nemzetközi versenyeken is számos dobogós helyezést értek el.
Büszkék vagyunk arra, hogy Magyar D. Judit, városunk sportéletének meghatározó, kiemelkedő személyisége.
“A sport a test útján nyitja meg a lelket.”
Szent-Györgyi Albert
Deák Edina
Flexi-Team Aerobik és Torna Klub fogyatékkal élők sportja szakosztály vezető, edző,
testnevelő
30 éve tanít testnevelést értelemben és tanulásban akadályozott tanulóknak. Az Eszterházy Károly Tanárképző Főiskola földrajz-testnevelés, majd a Testnevelési Egyetem Középiskolai tanári kiegészítő szakán végzett.
Külön órák keretében óvodásokat is fejleszt, tanít és oktat.
A Magyar Speciális Olimpia Szövetség által szervezett versenyeken 1991 óta vesz részt tanítványaival torna, atlétika, kosárlabda, tenisz és floorball sportágakban.
Tanítványai számos hazai és nemzetközi versenyen szerepeltek kiemelkedően torna sportágban. A versenyekkel és az azokra való felkészítésükkel nagymértékben segíti társadalmi beilleszkedésüket, a szabályokhoz való alkalmazkodást, önértékelésük, önképük javítását. Integrációjukat segítik az ép gyerekekkel együtt tartott edzésekkel is. Edzőként a tapasztalataival kiemelten segíti a Flexi-Team Aerobik és Torna Klub edzéseit és az egyesület színeiben a fogyatékos sportolókkal minél szebb eredmények elérését a Speciális Olimpia Szövetség versenyein.
A belőle áradó szeretetet a leginkább jellemzően az alábbi idézet adja vissza:
,, Az elfogadás olyan, mint a termékeny talaj, ami lehetőséget ad az apró mag számára, hogy azzá a virággá váljon, amivé fejlődni képes.” Thomas Gordon
Tanítványai kiemelkedő eredményei:
– 2006 Róma. Speciális Olimpia Ifjúsági Európa Játéka. Torna: Suha István 2 arany, 2 ezüst Kormos Ildikó 1 arany, 2 ezüst, 2 bronz
– 2007. Shangai. Speciális Olimpia Nyári világjátéka. Torna: Nagy Beáta 1 arany, 2 bronz
– 2010. Luxenburg. Speciális Olimpia Európa Bajnokság Torna: Kormos Ildikó 1 arany, 2 ezüst, 1 bronz
– 2011. Athén. Speciális Olimpia Nyári Világjátéka. Torna: Kóródi Péter 1 arany, 2 ezüst, 2 bronz
2014. Antwerpen. Speciális Olimpia Európa Játékok. Torna: Molnár Krisztina 1 ezüst, 2 bronz
2015. Los Angeles. Speciálos Olimpia Nyári Világjátéka. Illés Dávid 2 arany, 2 ezüst, 2 bronz.
Révai Ádám
egri óvodás utánpótlás és junior versenyző csoport edző
diplomás tesnevelő – földrajz szakos tanár
A sport már óvodás korában meghatározta az életét, majd 12 évig az úszás volt az igazi szenvedély. Hivatásválasztásban is az egészséges élet, mint meghatározó erő volt jelen, így testnevelés-földrajz tanárként dolgozik. Az aerobik sport az egyetemi évek vált meghatározóvá számára, ami maximálisan betöltötte a versenyszerű úszás után maradt űrt. A gyerekekkel való foglalkozásra, oktatásra, tanításra, mint közös munkára, hivatásként tekint.
Célorientságát tökéletesen mutatja, hogy az útmutatása által szeretné a Flexi-Team Aerobik és Torna Klub tagjait kiemelkedő hazai és nemzetközi sikerekhez juttatni.
Edzőként egyetlen útat lát, “A siker az egyetlen lehetőségem. A bukás nem.” – Eminem: Lose Yourself
Magyar Dalma Anna
Flexi-Team Aerobik és Torna Klub torna és aerobik edző
Magyar Dalma Anna számára a mozgás és a sport már óvodás korától kezdve az
élete meghatározó része, mindig szeretett mozogni, de a szertorna volt, amiben
igazán megtalálta önmagát és azt a mozgásformát, ami időről időre motiválja. A
versenyszerű sport közel 12 évig töltötte ki az életét, ahol számos kiemelkedő
eredményt ért el. A sport, a szertorna és versenyek világában már egészen korán
tudatosult benne, hogy ezen a vonalon szeretne tovább tanulni és mindazt a tudást,
tapasztalatot és praktikákat tovább adni. Így jelenleg az Egri Eszterházy Károly
Egyetemen, harmadéves sportszervező hallgató.
A gyerekekkel való foglalkozás, oktatás, tanítás és a sport, az aerobik és a szertorna
is nagyon közel áll hozzá, így csak idő kérdése volt, hogy a Flexi-Team Aerobik és
Torna Klub és Magyar Dalma Anna egymásra „találjon” és a közös célokért
dolgozzanak együtt minden nap.
Magyar Dalma Anna célja, hogy a meglévő tudását, sportolói tapasztalatát átadja a
Flexi-Team tagjainak, illetve a Flexi-Team professzionális aerobik oktatóitól, edzőitől
még nagyobb tapasztalattal legyen gazdagabb azért, hogy a Flexi-Team tagjait
hozzá tudja segíteni a kitűzött célok eléréséhez és az eredmények által méltó módon
öregbítse a Flexi-Team Aerobik és Torna Klub hírnevét és jóhírét!
„A sport nem csak testnevelés, hanem a léleknek is az egyik legerőteljesebb
nevelőeszköze.” Szent – Györgyi Albert
Készen állsz, hogy csatlakozz?
Jelentkezz online, s vegyél részt első ingyesenes edzéseden!