angos sportesemény házigazdája lesz a hétvégén a Flexi-Team Aerobik Klub. A 2005-ben alakult sportegyesület – karöltve a Magyar Torna Szövetség Aerobik Szakágával – immáron negyedik alkalommal rendezhet Magyar Kupa fordulót, melyre az ország minden tájáról a korosztályok és kategóriák legjobbjait várják.
– Azért is különleges és fontos ez a forduló, mert egyrészt itt dől el, hogy kik jutnak az Aerobik Magyar Kupa döntőjébe – mondta az esemény kapcsán Magyar D. Judit, a Flexi-Team vezetője. – Minden egyesületből kategóriánként és korosztályonként csak egy-egy egység juthat a fináléba, ami azt jelenti, hogy nagyon komoly küzdelem és magas színvonalú verseny várható a hétvégén. Másrészt a nyári szünetet, majd az iskolakezdést követően ez lesz az első nagy megmérettetés a sportág számára, vagyis igazán itt és most zökkenünk vissza a versenyszezonba. A Flexi-Teamnek a verseny kapcsán kettős feladata van, hiszen amellett, hogy a versenyzőkből a legjobbat és a legtöbbet szeretnénk kihozni, nyilván a rendezés körüli teendőket is csúcsra kell járatni. Ám én szerencsésnek mondhatom magamat – tette hozzá Magyar D. Judit, – hiszen a mögöttem álló csapat, a szülői, támogatói bázis nagy segítséget és biztos hátteret ad. Így azt mondhatom – szűk egy héttel a rangos esemény előtt -, hogy készen állunk arra, hogy egy magas színvonalú, jó hangulatú és akár családi programnak is beillő versennyel emeljük a szakág és a város jó hírnevét. Ami pedig a tanítványokat illeti, nyáron kellőképpen megalapoztuk azt, hogy a Flexisek sikerrel és eredményesen zárják a Magyar Kupa 3. fordulóját, Egerből és Nyíregyházáról összesen nyolc egység versenyzik majd – mondta Magyar D. Judit.
A jövőre már 15 éves egyesület folyamatosan fejlődik és törekszik a megújulásra. Ennek köszönhetően Nyíregyháza mellett már Egerben is sikerrel működtet aerobik klubot, illetve megerősítendő társadalmi szerepvállalását, fogyatékkal élők számára is biztosítanak sportolási, versenyzési lehetőséget. Az új szakág munkájából egy csipetnyi ízelítőt is mutatnak a két napos viadalon, de számos más meglepetéssel is készülnek az Aerobik Magyar Kupa 3. fordulójára. A klub nagy szeretettel vár minden sportbarátot október 5-6-án a nyíregyházi Continental Arénába. További részletek a klub web- és közösségi oldalain.