Köszönjük Nyíregyháza!
Köszönjük Eger!
Íme, csodás két napunk záró sajtócikke és a Flexis eredménylista:
Kiváló rendezés, szép sikerek
Immáron negyedik alkalommal rendezett Aerobik Magyar Kupa fordulót Nyíregyházán a Flexi-Team Aerobik Klub.
A két napos viadalon 24 egyesület 333 alakulata küzdött a döntőbe jutásért, érmekért, helyezésekért.
Rendkívül színvonalas verseny, jó hangulat és kiváló rendezés – ez jellemezte a Magyar Kupa sorozat, szabolcsi megyeszékhelyen megtartott harmadik fordulóját. Nem véletlenül, hiszen a Flexisek már rutinos házigazdái az ilyen magas szintű versenyeknek, köszönhetően a klub mögött álló lelkes szülői és támogatói csapatnak.
Szombaton délelőtt Dr. Kovács Ferenc, Nyíregyháza Megyei Jogú Város polgármestere köszöntette a rangos sportesemény első versenynapjának résztvevőit. Beszédében kiemelte: a város büszke arra, hogy ilyen rendezvényeket hoznak ide helyben működő klubok. Majd hozzátette, bízik abban, hogy a klub 2020-ban ötödször is házigazdája lehet majd a kupasorozatnak.
Ezt követően este hatig szinte folyamaton pörgött a versenyprogram, 184 csapat, páros, trió vagy egyéni versenyző mutatta be a gyakorlatát.
A szombati napnak több különlegessége volt. Például értelmi fogyatékkal élő tornászok is bemutatkoztak a népes számú közönség előtt, hiszen a házigazda, Flexi-Teamnek komoly tervei vannak velük a jövőben. Erősíteni kívánják az egyesület társadalmi szerepvállalását, így Egerben számukra is biztosítanak edzési, felkészülési és versenyzési lehetőséget. Deák Edina edző vezetésével Figeczki Márta és Sztahó Anikó mutatott be egy speciális olimpiai versenygyakorlatot, mely üde színfoltja lett a szombati napnak. Csakúgy, mint az ünnepélyes díjátadások, hiszen olyan példaképekkel találkozhattak a fiatalok, mint Guczoghy György, olimpiai bronzérmes, háromszoros Európa-bajnok tornász, vagy az aerobik sportág kiválóságai: Hegyi Dóra, Bali Dániel, Farkas Balázs és Mazács Fanni.
Vasárnap 149 gyakorlatot láthatott a versenybíróság; ekkor már olyan látványos és közönségszórakoztató kategóriák is megjelentek a kupán, mint például a táncos, dinamikus aerodance.
A Magyar Kupa második napja is izgalmas versenyt hozott; ennek végén, este hat óra tájékán Magyar D. Judit, a Flexi-Team Aerobik Klub elnöke köszönte meg a résztvevőknek és közreműködőknek a két színvonalas napot. Külön kiemelve a szülők és aktívák áldozatvállalását, mellyel Nyíregyháza város jó hírnevét öregbítették.
Tették ezt mindamellett, hogy a Flexis gyerekek is versenyeztek, méghozzá két város, Nyíregyháza és Eger színeiben, Magyar D. Anna és Magyar D. Judit felkészítésével.
Az Aerobik Magyar Kupa döntője november 9-én Budapesten, a Folyondár Sportközpontban lesz.
Aerobik Magyar Kupa 3. forduló – a Flexi-Team Aerobik Klub eredményei
NYÍREGYHÁZA
Challenge UP2 csapat – 5. hely
Horváth Míra, Kazsuk Hanna, Laczi Vanda, Tatár Csenge, Vizlovszki Emese
Challenge UP3 csapat – 3. hely
Gadányi Emma, Dankó Eszter, Farkas Kitti, Arany Viktória Zselyke, Nagy Réka
Basic UP4 csapat – 6. hely
Bosánszky Eszter, Erdei Luca, Támba Csenge, Kozák Panna
Basic UP4 trió – 4. hely
Bosánszky Eszter, Erdei Luca, Támba Csenge
EGER
Challenge UP3 csapat – 6. hely
Bodnár Eszter, Hajmási Hanga, Kolossváry Alma, Sas Lili, Simon Nóra
Basic UP2 trió – 10. hely
Gulyás Fanni, Neufeld Nóra, Kőnig Antónia
Basic UP2 egyéni – 4. hely
Kőnig Antónia
Challenge UP1 csapat – 6. hely
Gruber Léda Ajsa, Győrfi Brenda, Lutherán Tünde, Szabó Bettina
Gratulálunk mindenkinek!!!