Az aerobik izommozgással járó, zenére végzett tornagyakorlatokból álló sport. A sportaerobik/versenyaerobik tulajdonképpen a fitneszaerobik órákból ered, azok mozgásanyagára épül úgynevezett nehéz elemekkel kiegészítve. A ‘80-as években jelent meg, hiszen látványosságával szórakoztatott. A sportaerobiknak igazából igen rövid története van, színpadi sportág révén a látványosságában és közönségszórakoztató erejében rejlik népszerűsége. A sportaerobikot 4-6 éves korban érdemes elkezdeni, olyan fiúknak és lányoknak, akik fogékonyak a művészi sportokra, szeretik a zenét, a jó közösséget és a rendszeres sportolást. Fejleszti a képességeket, mint az erő, gyorsaság, ügyesség, állóképesség, hajlékonyság és a ritmusérzék. Az élsport mellett azoknak is biztosít versenyzői lehetőséget, akik csak hobbi szinten szeretnének sportolni. Koedukált sportág révén segít a nemek közti szocializálódásban, hiszen a fiúk és lányok együtt, vagy egymás mellett is versenyezhetnek.
A versenyzőknek egyéniben (férfi, illetve női egyéni) vagy több fős kategóriában (vegyes páros, trió, csoport) kell a gyakorlatot bemutatni. Egy versenygyakorlat lényege, a versenyző/edző által kiválasztott zenére készített kreatív koreográfia bemutatása. A művészi előadás mellett fontos az erő, hajlékonyság, ízületi mozgékonyság bemutatása. A gyakorlat során a versenyzőnek demonstrálnia kell a folyamatos mozgást úgy, hogy a hét aerobik alaplépést használja nehézelemekkel kombinálva. A versenyfelület függ a versenyzők számától illetve a korcsoportoktól, 7×7 vagy 10×10 méteres nagyságú ízületkímélő rétegelt lemez. Az aerobik sportolók külső megjelenése rendkívül fontos, sportos benyomást kell kelteniük, a szabályoknak megfelelő öltözéket kell viselniük (aerobik-, tornadressz, sport-, aerobikcipő). A gyakorlatokat versenybírák előtt hajtják végre, akik értékelik a gyakorlat kivitelezését, a művészi hatást és a választott nehézelem értékét. A gyakorlatokat tökéletesen kell végrehajtani, úgy, hogy az elemek és mozdulatok koordináltak legyenek az egész gyakorlat során. A versenyzőknek harmóniában kell lenniük nem csak a zenével, egymással is. Korosztálytól és kategóriától függően 1:15-1:45 perc hosszúságú időtartamban készített koreográfiával mutatkoznak be. A sokéves kitartó és tervszerű munka eredménye, mint bármely más sportágban, a nemzetközi siker. A különböző világszervezetek sportaerobik szakágban világkupát, világbajnokságot és Európa bajnokságot is rendeznek. A Nemzetközi Torna Szövetség (FIG), 1994-ben vette fel a sportaerobikot szakágai közé.
Ha kérdésed van, akkor keresd nyugodtan a Flexi-Team Aerobik és Torna Klub professzionális aerobik edzőit, hogy személyre szabott javaslatot tegyenek neked az aerobik területén!
Hajrá Flexi-Team!